Egykor a rendszer ellen, ma a rendszer szolgálatában

Ha valaki az elmúlt évtized politikai-társadalmi történéseit követi, aligha felejti el azt az időszakot, amikor Dopeman (Pityinger László) a magyar politika egyik leghangosabb kormánykritikus hangja volt. Dalaiban és nyilatkozataiban nyíltan, gyakran vulgárisan ostorozta az akkori hatalmat – különösen a Fidesz–KDNP-kormányt és Orbán Viktort. A rapper a 2010-es évek elején még egy olyan zenei klipet is készített, amelyben egy gumiorbán fejjel fociztak – a hatalom szimbolikus meggyalázásaként.

Most, 2025-ben viszont már ott tartunk, hogy ugyanez a Dopeman a Fidesz egyik nyilvános szimpatizánsaként lép elő, és Orbán Viktorról elismerően, már-már védelmezően beszél. Mindez nemcsak a korábbi önmagával megy szembe, hanem a Fidesz saját, évtizedes értékrendjével is, amely korábban mindenféle „deviáns” vagy „rendszerkritikus” viselkedést elutasított.

A régi Dopeman: szólásszabadság, lázadás és rendszerkritika

Azokban az időkben Dopeman:

számaiban a politikai elit gátlástalanságát, az igazságtalanságot és az elszegényedést ostorozta.
Többször fellépett tüntetéseken, ahol a Fideszt élesen kritizálta.
Képviselőjelöltségre is vállalkozott, részben azzal a céllal, hogy kívülről rengeteg „dühöt” vigyen be a politikába.
A Fideszről és a NER-ről rendszeresen mint „elnyomó, korrupt rendszer”-ről beszélt.

A mai Dopeman: taktikus szövetség vagy elvtelen fordulat?

Most viszont:

Orbán Viktor állítólagos bölcsességéről nyilatkozik egyre gyakrabban.
Közös eseményeken vesz részt kormánypárti szereplőkkel.
Közösségi médiás posztjaiban és interjúiban sokkal megengedőbb hangnemben beszél a Fideszről.
Egyes vélemények szerint tudatosan választotta a lojalitás útját a politikai befolyás reményében.

Mi történt itt valójában?

Ez a pálfordulás nemcsak hitelességi kérdés, hanem politikai tünet. A Fidesz részéről is súlyos következményekkel jár, ha a rendszerkritikusokat egyszerűen beemeli a rendszerbe – mindenféle következetesség nélkül.

Mert miről is szól ez?

Egykor az volt az üzenet: „aki a rendszer ellen lázad, az nem magyar”.
Most: „ha kellően hasznos vagy, jöhetsz, mindegy, mit mondtál tegnap”.

És Dopeman esetében ez most pontosan így történik.

A probléma lényege: politikai haszon kontra hitelesség

Dopeman elárulta saját régi elveit. Ezt nem csak politikai riválisai, hanem korábbi rajongói is egyre többen vetik a szemére.
A Fidesz pedig saját narratíváját írja újra, amikor olyanokat emel be a körébe, akiket 5-10 éve még példátlan módon támadott.

Ez a fajta cinizmus és pragmatizmus nem új a politikában – de egyre inkább rombolja a közélet iránti bizalmat.

Végezetül

Dopeman története nem csupán egy ember pálfordulásáról szól. Ez a magyar politika egyik tünete: ahol az elv az eszköz, és a cél minden váltást igazolni próbál. Ahol ha a hatalom oldalára állsz, akkor jó dolgod lesz, be vagy védve, de ha rosszat szólsz, kitaszítanak.

De a választók nem felejtenek. Akik tegnap még forradalmárként léptek fel, azoknak ma is ugyanazzal a tükörrel kell szembenézniük – csak most már a hatalom oldalán állva.